A Vértanú

„Ettől a pillanattól kezdve figyeljük, hogy ígéretek és cselekedetek födik-e egymást, és ami ma keresztülvihető, azt senki se halassza holnapra. Mi, akik figyelünk és előmozdítani kívánjuk az egész nép javát, bízunk a Gondviselésben. – S nem hiába.”

5. rész

Rabságban és száműzetésben

Az ítélet a keresztény világban nagy fölháborodást váltott ki XII. Piusz pápa megdöbbenéssel tiltakozott az igazságtalan és jogtipró ítélet ellen, az ENSZ közgyűlése megbélyegezte a kormány eljárását és nemzetközi sérelemnek nyilvánította a bíboros bebörtönzését.

Talán ennek az általános világ-felháborodásnak volt köszönhető, hogy az elítéltet a tárgyalóteremből nem azonnal a fegyházba, hanem a Gyűjtőfogház rabkórházába szállították.

Az egyébként piszkos és poloskás kórházi cellának az Andrássy út 60. pokoli viszonyai után volt annyi előnye, hogy az őrség nem a szobában, hanem az ajtó előtt tanyázott. Kimondhatatlanul nagy örömet jelentett az orvosi kezeléssel kábultságából lassan magához térő férfiú számára, hogy sok-sok kilincselés és könyörgés után végre 76 éves öreg édesanyja is meglátogathatta.

A Hercegprímást a Gyűjtőfogházból titkos, ismeretlen helyre szállították – még neki sem mondták meg, hogy hova viszik, amikor a gondosan lefüggönyözött rabszállító autóba beültették. Később se tudta meg, élete végégig titok maradt előtte, hol volt és mi volt a neve annak a fegyháznak, amelyben négy keserves éven át raboskodott. A fegyőröknek ugyanis szigorúan meg volt tiltva, hogy idevágó kérdéseire válaszoljanak. Csak sejtette, hogy új kényszerlakóhelye valahol a fővároson kívül, de attól nem messze lehetett.

E négy év felőrölte testi-lelki erejének a tartalékait. 82 kilós testsúlyának a felét elvesztette és kedélyileg is igen nyomott állapotban volt. Közeledni érezte a halált. Ebben az érzésében megerősítette egy hivatalos irat is, amelybe beletekinthetett, amikor az orvosi rendelőben néhány percre egyedül hagyták. A véletlenül, vagy szándékosan ott felejtett iratban az állt, hogy kormánykörökben közeli halálával számolnak.

Hogy mégis életben maradt, azt a kegyetlen diktátor, Sztálin halála után Magyarországon is megindult desztalinizációs politikának köszönhette.

Rákosi Mátyás, ,,Sztálin leghűségesebb tanítványa'' a párt vezetését ugyan megtarthatta, de a miniszterelnökséget át kellett engednie a mérsékelt Nagy Imrének. A politikai rendőrség éléről eltávolították a szadista Péter Gábort és a ,,névtelen fegyház'' is új parancsnokot kapott.

Az új parancsnok 1954. május 12-én este meglátogatta a cellájában súlyos betegen fekvő bíborost. A Bíboros nem kis meglepetésére a magas rangú kommunista rendőrtiszt igen udvariasan viselkedett és - többek között - beismerte, hogy az utóbbi évek során sok minden történt a magyar egyház fejével, ,,ami nem volt rendjén.'' Sztálin haláláról és a magyar belpolitikában történt változásokról azonban nem beszélt.

A látogatást követő napon átszállították a Gyűjtőfogház rabkórházába, ahol ezúttal jó elhelyezést, tápláló kosztot és gondos ápolást kapott. Vékási őrnagy, az őrség parancsnoka, ,,elfogadható viselkedésű ember'' volt. Arra azonban nagyon vigyáztak, hogy senki ne tudjon az ottlétéről. A kertben ,,spanyolfalerdő mögé rejtve'' fektették. Amikor sétára vitték, az egész épületben elrendelték az ablakok becsukását.

A belpolitikában közben újabb fordulat állott be. Rákosinak még egyszer sikerült a hatalmat a kezébe kerítenie. A népszerűvé vált Nagy Imrét lemondásra kényszerítette. Helyére saját bizalmi emberét, a fiatal Hegedűs Andrást ültette a miniszterelnöki székbe. A puccs miatt az egész ország felzúdult. A jobbérzésű kommunisták is nyíltan Rákosi ellen fordultak.

Ebben a feszült belpolitikai atmoszférában igen kellemetlen lett volna a ,,kis magyar Sztálin'' számára, ha az általa agyongyalázott, megkínzott és életfogytiglani fegyházra ítélt Mindszenty meghalt volna. Ezért a diktátor olyan megoldást keresett és talált, amelyet a desztalinizációs politika folytatásaként lehetett értelmezni, ugyanakkor azonban biztosítékot nyújtott arra is, hogy a Hercegprímás, a legnagyobb és legveszedelmesebb ellenfél, továbbra is a karmai között maradjon.

1955. augusztus 17-től a Mecsek-hegység keleti részében, az erdővel borított Zengőhegy tövében fekvő Püspökszentlászló nevű kis falucskában tartották fogva a Bíborost. A falu határában álló öreg püspöki nyaraló volt a lakhelye, amelyet csak terepjáró autóval lehetett megközelíteni.

A hivatalos álláspont szerint büntetését a kormány betegségére való tekintettel ideiglenesen felfüggesztette. 

1955. október 10-én Grősz József kalocsai érseket is Püspökszentlászlóra szállították és az első emeleten a Hercegprímáséval szembeni szobába kvártélyozták be.

Az őrség parancsnoka feletteseinek, hogy se ,,a vendégek'', se a rendőrök, se a személyzet tagjai nem fognak tudni egészségük súlyos sérelme nélkül a téli hónapokban a nedvesfalú nyaralóban lakni. A még hatalmon lévő, de főtitkári székét már inogni érző Rákosi Mátyás eleget tett a helyváltoztatást ajánló kérésnek.

A Bíborost két, Budapestről érkező, de be nem mutatkozó előkelőség bevitte a pécsi egyetemi klinikára, ahol alaposan megvizsgálták és egészségi állapotát kielégítőnek találták. November2-án a Nógrád megyei Felsőpetény község szélén, nagy és szép parkban álló kastélyba szállították. A kastélyt az államosítások idején az Almássy-családtól vették el. Ugyanekkor ide szállásolták a kalocsai érseket is.

Felsőpetényben a fegyelem szigorúbb volt, mint Püspökszentlászlón. A hatalmas parkban álló egykori főúri kastélyban a szöges drótkerítésen belül 15 gépfegyverrel és golyószóróval felszerelt politikai rendőr és három farkaskutya vigyázott a ,,vendégekre''.

Időközben Rákosi megbukott. A helyét a főtitkári székben az ugyancsak régi sztálinista Gerő Ernő foglalta el, aki szintén csak apró engedményekre volt hajlandó. A Rákosi bukásán felbátorodott nép ezzel szemben rendszerváltozást követelt.

Egyre-másra érkeztek a kastélyba a fővárosból párt-és kormánymegbízottak, hogy a két főpappal külön-külön tárgyalásokat folytassanak. A tárgyalások eredményeként Grősz érsek amnesztiát kapott és egyházmegyéje vezetését is átvehette azzal a feltétellel, hogy működésében az elhunyt Czapik egri érsek koegzisztenciás politikájának a példáját fogja követni.

A pesti kiküldöttek a Kardinálisnak is felajánlották az amnesztiát és megcsillogtatták előtte az Esztergomba való visszatérés lehetőségét is. Ő azonban mindegyikkel közölte, hogy nem feltételekhez kötött kegyelmet kér, hanem feltételnélküli rehabilitációt követel. „Megingathatatlanná vált elhatározásom, hogy a rabhalál vagy megalkuvó szabadulás alternatívájában az elsőt választom.''

A rétsági laktanyában kedden délután alakult meg a forradalmi katonai tanács, s úgy határozott: kiszabadítja fogságából az igazságtalanul üldözött hercegprímást. 1956. október 30-án éjjel a tiszti különítmény szabadította ki fogságából. „Rövid tűzharcban elkergettük a kastélyt őrző államvédelmiseket, és utána a laktanyába vittük Mindszenty Józsefet. Meleg fogadtatást rendeztünk a tiszteletére. Az éjszakát nálunk töltötte. Közben pesti forradalmárok, egyetemisták, folyamőrök és munkások is jöttek hozzánk. Ők is a prímás kiszabadítására indultak, de már csak szabadságának üdvözlésére érkeztek.” (Pálinkás Pallavicini őrnagy) Hazatérése 1956. október 31-én diadalmenet volt. Az autót, amelyen ült, harckocsik és rohamlövegek kísérték. A falvakban és a városokban, amelyeken átvonult, harangzúgás és virágeső fogadta. Újpesten akkora munkástömeg várta és köszöntötte, hogy a kocsisor csak lépésben tudott előbbre jutni. „Reggel indultunk Pestre – mondta tovább az őrnagy. – Vácott virággal árasztották el a bíborost vivő autót. A prímás áldást osztott az út mentén felsorakozott népnek. Tovább, falvakban és kisvárosokban, mindenütt nagy ünnepléssel fogadták a hercegprímást. Pesten éljenzett az utca, Budán, az Úri utcai palota előtt hatalmas tömeg várta őt. Amikor meglátták az érkező gépkocsit, s benne Mindszenty Józsefet, elénekelték a nemzeti Himnuszt, majd a pápai himnuszt. A prímás főpásztori áldását adta az egybegyűltekre, és pár szóval megköszönte a ragaszkodást.” (Pálinkás Pallavicini őrnagy)

A Kardinális útközben értesült arról, hogy a Nagy Imre vezetése alatt álló forradalmi kormány, amelynek akkor még - a néhány nap múltán árulóvá lett - Kádár János is tagja volt, hivatalosan is rehabilitálta.

Délelőtt érkeztek a budai prímási palotába. A szerény, félig romokban lévő rezidencia előtt ezrek és ezrek várták és üdvözölték.

Az íróasztalát százával elborító táviratok közül elsőnek XII. Piusz pápa latin nyelvű táviratát bontotta olvasta el. ,,Amint nyolc évvel ezelőtt mélyen lesújtotta atyai szívünket érseki székedből való jogtalan eltávolításod, amely ellen több alkalommal is erélyesen tiltakoztunk, úgy most a bensőséges vigasztalás érzésével tölt el kiszabadulásod híre, amelynek ebben a pillanatban az egész, hazáddal együttérző katolikus világ örvend.''

Szabadságának összesen 4 napig tarthatott. Ezalatt a magyar katolikus egyház jövőjével kapcsolatos teendőkről tárgyalt a püspöki kar tagjaival és egyházmegyéje vezetőivel, Tildy Zoltán államminiszterrel (1956. X. 26-XI. 4.). Értekezett a külföldi segélyszervek küldötteivel a Magyarországnak nyújtandó anyagi segítségről. Fölkeresték a református és evangélikus egyház vezetői is, de politikai pártok képviselőit nem fogadta. Nagy Imre miniszterelnök (1956. X. 23-XI. 4.) kérésére november 3-án este 15 perces beszédet mondott a Szabad Magyar Rádióban. A rádiószózat este nyolc órakor hangzott el, az országház épületében. Tildy mellette ült és könnyezve hallgatta. A beszéd után Nagy Imre miniszterelnök és minisztertársai nevében köszönetet mondott neki azért a ,,nagy segítségért'', amelyet szózatával a nemzeti kormánynak nyújtott. Különösen megköszönte a munka felvételére szóló felhívást, a semlegesség helyeslését, a magánbosszú elítélését, a pártatlan bíróság illetékességének a kiemelését és a pártoskodás helytelenítését.

,,Minden néppel és nemzettel barátságban akarunk élni... A régi nacionalizmusokat fel kell számolni. A nemzeti érzés ne legyen többé harcok forrása az országok között, hanem az igazság fundamentumán a békés együttélés záloga. A nemzeti érzés virágozzék az egész világon a népek közös kincseit képező kultúrértékek területén”... ,,Mi, magyarok, az európai népek családi, bensőséges békéjének zászlóvivőiként akarunk élni és cselekedni”... ,,Egész helyzetünket azonban az dönti el, hogy a 200 milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévő katonai erejével... Őszintén reméljük, hogy az orosz fegyveres erők kivonása országunkból megtörténik.''

,,Jogállamban élünk, osztálynélküli társadalom, demokratikus vívmányokat fejlesztő, szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúr-nacionalista elemű nemzet és ország akarunk lenni”... ,,Új, visszaélésmentes választás szükséges, amelyen minden párt indulhat... Én pártokon kívül és állásomnál fogva felül vagyok és maradok. Ebből a tisztemből figyelmeztetek minden magyart, hogy a gyönyörűséges egység októberi napjai után ne adjanak helyet pártviszályoknak és széthúzásoknak... A politizálás ma másodrendű ügy: a nemzet léte és a mindennapi kenyér a mi gondunk...''

Mindszenty bíboros beszédének zárógondolata volt későbbi állami megítélésének kulcskérdése. „Mit gondolnak a bukott rendszer örökösei? Ha az általuk megbélyegzett elődeik valláserkölcsi alapon álltak volna, elkövették volna-e mindazt, aminek következményei elől menekülni kényszerülnek? A keresztény hitoktatás szabadságának azonnali rendezését, a katolikus egyház intézményeinek és társulatainak, köztük sajtójának visszaadását joggal elvárjuk.” A Bíboros kimondta, hogy konkrétan mi is az, amit az egyház visszakövetel, pontosabban aminek visszaadását joggal elvárja. A keresztény hitoktatás szabadságának visszaállításával messzemenően egyet kell értenünk, hiszen nem annak kötelezővé tételéről van szó. Jóval több vitára adott okot az „egyház intézményeinek és társulatainak” kitétel értelmezése. Mindszenty konkrétan csak a sajtót nevezi meg, aminek visszaadása ellen aligha lehet bárkinek kifogása. A sajtó azonban nem intézmény, és nem társulat. A társulatok alatt érthetők a katolikus hitbuzgalmi, valláserkölcsi, illetve az ilyen alapon működő ifjúsági, szociális, gazdasági, kulturális és egyéb társadalmi egyesületek. Ezeket 1945–50 között szinte kivétel nélkül felszámolták. Működésük újraengedélyezése ugyancsak része a demokrácia és a vallásszabadság visszaállításának. Az egyház intézményei meghatározás még nehezebben konkretizálható. Kétségtelenül ilyen intézmények voltak a katolikus iskolák, kollégiumok, szeretetházak, otthonok, kórházak, több kulturális és tudományos intézmény, nyomdák stb. Valószínűleg idesorolta a szerzetesrendeket és társulatokat is. Ezek működési szabadságának biztosítása ugyancsak része a demokrácia helyreállításának, amint az 1990 után meg is történt.

Nyilvánvaló, hogy 1956. november 3-án este a rádió mellett szorongók mindezt nem tudták leltárba venni. Így történhetett meg a Kádár-kormány tudatos félrevezető propagandájának hatására, hogy a kortársak közül többen a mai napig szentül meg vannak győződve arról: ők azt hallották a rádióban Mindszentytől, hogy visszaköveteli az egyházi nagybirtokokat is. A vájtfülűbbek pedig azt bizonygatták, hogy a bíboros az egyház intézményei alatt a nagybirtokokat is értette, mert azok is intézmények. Akik ezzel vádolták őt, elfelejtették, vagy nem is tudták, miként akart a veszprémi 7.000 holddal cselekedni…

A rádiószózat elhangzása után fáradtan, de bizakodóan tért vissza a várban lévő érseki rezidenciába. Szokása szerint még sokáig dolgozott és imádkozott. Éjfél után tért pihenőre. De csak keveset aludhatott. A telefon ébresztette fel. A vonal másik végén Tildy titkára jelentkezett, aki gazdája nevében arra kérte, hogy azonnal menjen a parlamentbe, mert tragikus fordulat történt: Kádár János, a Kommunista Párt főtitkára és a forradalmi kormány minisztere több elvtársával átállt az oroszokhoz, ezzel egyidejűleg az ellenséges haderő támadása is megindult a főváros ellen. Száz és száz ágyú bömbölése és az éjszakai eget kísértetiesen megvilágító villanások és fénylepedők látványa közben vitte a gépkocsi a Prímást a Várból az Országházba. Mire odaért, Nagy Imre már nem volt az épületben. Eltávozott, mielőtt az orosz páncélosok odaértek volna. Az ottmaradtak körében általános volt a zavar. Tildy miniszterelnök-helyettes, hogy az épületet és a benne tartózkodók életét megmentse, kitűzette a fehér zászlót. A további ott maradás céltalanságát látva a Prímás távozni akart. Titkára azonban jelentette, hogy az autó eltűnt és az oroszok a Duna-hidakat is lezárták. ,,Melyik a legközelebbi követség?'' - kérdezte a Prímás. ,,Az amerikai'' - felelte a titkár. ,,Menjünk oda!'' - adta ki az utasítást. Reverendájukat a kabátjuk alá húzva és az orosz páncélosok közt bujkálva indultak el a közvetlen közelben fekvő Szabadság-téri követségi palota felé.

Edward Thomson nagykövet szivélyesen fogadta. Félórán belül megérkezett Eisenhower elnök határozata is, amellyel teljes menedékjogot biztosított a Hercegprímásnak.

A Bíboros ottani tartózkodását rövidnek vélte, arra számított (mint Magyarország lakosságának többsége), hogy az ENSZ a Szovjetuniót hadereje visszavonására készteti, amire az ENSZ-közgyűlés szovjet lerohanást elítélő határozata is reményt nyújtott.

Nem így történt – a Kardinális egy hónap híján tizenöt éven át volt az amerikai követség vendége. A Prímás az első hetekben-hónapokban a követségről még egyházkormányzati intézkedéseket is foganatosított. Bár a Szabadság téri épületben személyét tekintve biztonságban volt, az állandó bezártság láthatóan megviselte – erről ún. Napi jegyzetei tanúskodnak

Hazai száműzetése alatt  legnagyobb öröme és vigasztalása az édesanyja negyedévenkénti látogatása volt. Ettől fosztotta meg az 1960. február 5-én, a követségen keresztül érkezett hír, hogy a legjobb édesanya 85 éves korában nemes lelkét visszaadta Teremtőjének. ,,Édesanyám meghalt. Nagyon, nagyon szegény - s annál is szegényebb lettem. Nemcsak ünnepeimből, egész életemből hiányozni fog most már: leesett a mi családunk koronája... Az én anyám zord idők csillaga volt és szomorúságomban néha már csak az ő fénye vigasztalt. Most elment a csillag. Elhívta az örökkévalóság nagyobb fénye... Február 7-én 14 órakor temetik. Ha valakinek, úgy nekem kellene ott lennem. Nem adhatom azonban magam a kommunista államrendőrség kezére...'' - jegyezte fel.

Hosszú belső emigrációjának a megváltozott világpolitikai és a vele változó vatikáni keleti politika vetett véget. Már XXIII. János pápa érdeklődött, minden presszió nélkül, hogy hajlandó lenne-e elmenni Rómába kuriai állásra. A nemzetközi és a hazai politikai helyzet változásai a Kardinális fokozatos elszigetelődéséhez vezettek. Jelenléte lassan mindegyik félnek tehertétellé vált. A Szentszék és a magyar kormány között megállapodás körvonalazódott, Mindszenty Rómába távozásáról. A távozására azonban csak VI. Pál alatt került sor, amikor már Washington nem titkolta, hogy Mindszentyt ,,nem kívánatos vendég''-nek tartja. A vendégjogot felmondó Nixon elnök hivatalos indokolása az volt, hogy az öregedő főpap gyönge egészségi állapota miatt ,,terhére van a követség személyzetének''. Az évek óta friss testi és szellemi erőben lévő bíboros azonban tudta, és ezt meg is örökítette, hogy: ,,az úgynevezett enyhülési politikának álltam az útjában.''

1971. szeptember 28-án a magyar állam, az Egyesült Államok kormánya és a Vatikán előzetes megállapodásának értelmében elhagyta a követséget és Magyarországot. A beavatottak kicsi körén kívül az egész világközvéleményt meglepetésként érte a hír, hogy Mindszenty bíboros a budapesti kormánytól amnesztiát kapott és a pápa kifejezett kívánságára Rómába utazott. A kommunista kormány attól való félelmében, hogy a Prímás a Vatikánnal előzetesen kötött megállapodás alapján adott kegyelmet visszautasítja, a végzést nem kézbesítette ki neki a követségre, hanem utána küldte. A félelmük jogos volt. A Bíboros, mihelyt a végzést kézhez kapta, a következő választ küldte az igazságügy-miniszternek: ,,Pár nap múltán, hogy hazámat elhagytam, arról értesültem, hogy rendszerük amnesztiát küldött utánam. Ezt az amnesztiát, amelyet az elmúlt 15 év alatt sem kértem és fogadtam el, most is visszautasítom azzal, hogy a Justizmord jóvátétele csak rehabilitáció lehet és semmi más.''

Rómában VI. Pál pápa fogadta és megerősítette érseki kinevezését. Mindszety a bécsi Pázmáneumot választotta lakhelyéül. További munkásságának fő céljául a nyugati magyarság erkölcsi megerősítését tűzte ki, ennek érdekében számos külföldi körutat tett. Intenzív lelkipásztori munkába kezdett, nyugat-európai városokban és búcsújáróhelyen fölkereste a magyarok sokaságát, hosszabb lelkipásztori útra indult Kanadába, az USA-ba, Dél-Amerikába, Dél-Afrikába, Ausztráliába, Új-Zélandba. A magyarok mindenütt lelkesedéssel és tisztelettel fogadták, sokan fölkeresték Bécsben személyesen és levélben lelki, erkölcsi, s a magyarság sorskérdéseit illető témákban. Közben a Kádár-rendszer sürgette a Szentszéket, hogy teljesítse ígéretét és fossza meg Mindszentyt az esztergomi érseki tisztségétől. Amikor 1972-ben betöltötte 80. életévét, Budapest és Róma egyaránt azt várta, hogy önként visszavonul. Rosszul ismerték. 1973. november 1-jén VI. Pál felszólította, hogy a kommunista országok felé való nyitás érdekében ajánlja fel lemondását. Mindszenty erre nem volt hajlandó, ezért a pápa december 8-án megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, hogy lehetővé tegye új érsekprímás kinevezését.

A pápa utasításának Mindszenty engedelmeskedett, többé nem használta érseki címét, de lelkipásztori útjait folytatta, s továbbra is sokan keresték föl a Pázmáneumban. Június 18-án, amerikai útja során, a Dallasi Egyetem díszdoktorrá avatta, ekkor a keresztény nevelésről tartott előadást. 1974. októberében a frankfurti könyvvásáron jelent meg "Emlékirataim" címmel önéletrajza. Venezuelai útjáról visszatérve, párizsi, majd skandináviai útját tervezte, amikor beteg lett. A lemondatás keserű piruláját is elviselni kényszerülő Bíboros 1975. május 6-án a bécsi irgalmasok kórházában hunyt el.

Kívánsága szerint a máriacelli kegytemplom Szt László-kápolnájában temették el, 1975. május 15-én. A temetést Franz König bécsi, Joseph Döpfner müncheni bíboros érsek, László István eisenstadti és a gráci püspök végezte nagyszámú papi segédlettel, sokezernyi gyászoló hívô jelenlétében. 1976. V. 30: mintegy 3 ezer magyar zarándok jelenlétében áldották meg a sírkövet. Felirata: JOSEPHUS CARDINALIS MINDSZENTY/ PRIMAS HUNGARIAE / MDCCCXCII - MCMLXXV / VIXIT ET VIVAT PANNNONIAE SACRAE (Mindszenty József bíboros, Magyarország prímása 1892-1975. Élt és él a szent Pannoniáért). A szemben lévő falon, Szelepcsényi emléktáblája alatt a vörösmárvány táblát a Mindszenty-Alapítvány helyezte el, ennek felirata: „Ez a márványkő fedi most - míg a felszabadult haza földjébe megtérhet - Mindszenty József maradék porait. Született Csehimindszenten 1892 március 29-én; pappá szentelték Szombathelyen 1915-ben, négy év múlva Zalaegerszeg plébánosa, majd 25 év után veszprémi püspök; 1945-ben esztergomi érsek, Magyarország bíboros hercegprímása. Helytállt Istenért, Egyházért és szenvedő népéért. az elnyomó hatalom kétszer vetette fogságba; 1949-ben pedig életfogytiglani börtönre ítélte. Bilincseit 1956-ban a felkelt nép verte le. Miután a szovjet erőszak leigázta az országot, 15 évig az Amerikai Egyesült Államok budapesti követségén kapott menedéket. Engedelmességből vette magára a számkivetés nehéz keresztjét s aggastyánként lett a világban szétszórt magyarság hű pásztora és igaz atyja. Meghalt Bécsben 1975 május 6-án.”

1991. május 4-én földi maradványait hazaszállították Magyarországra, és az esztergomi bazilika kriptájában helyezték végső nyugalomra.

A Bíboros boldoggá avatási eljárásának megindítását külföldi papok 1986-ban kezdeményezték. 1994-ben az esztergom-budapesti főegyházmegye főpásztora, Paskai László bíboros érsek és a magyar püspöki konferencia is támogatta. A szükséges iratokat a posztulátor 1996 őszén átadta a Szentszék illetékeseinek.

Mindszenty hercegprímás tisztelete széles körben él Magyarországon és az egész keresztény világban; intézmények, egyesületek, terek, utcák viselik nevét.

Mártírsága nem volt hiábavaló, ha tanításának magja jó földbe hullt…

Források:

Fejérdy András: Mindszenty József szellemi portréja

Gergely Jenő: Mindszenty József

Kahler Frigyes: A Mindszenty-per tanulságai

Katolikus.hu: Mindszenty József

Kocsis Tamás: Sub rosa – avagy megíratlan megírandók

Kovács Gergely: Szemtől szemben Mindszenty bíborossal

Közi Horváth József: Mindszenty bíboros

Szentek élete: Tiszteletreméltó Mindszenty József püspök

                                                                                                 Kucsora István