Tisztaság, engedelmesség, szegénység

Intés a szerzeteseknek
"Ezeket kell tartani minden jó szerzetösnek: Előszer: ritka beszédet. Másodszer: vidám orcát. Harmadszer: szemérmes tekintetöt. Negyedszer: megért erkölccsel való járást-lépést. Ötödszer: kész engedelmességet. Hatodszer: mély alázatosságot." (Példák könyve, 1510, részlet)

1997 óta minden év február másodikán, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, az egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt ünnepli, akik a világon katolikus szerzetesként, Istennek szentelve élik az életüket. Ebben a számban benne vannak az apostoli életet élő és szemlélődő szerzetesek, a világi intézmények tagjai, továbbá a megszentelt élet új formáit követő férfiak és nők.
II. János Pál pápa nyilvánította ezt a napot a SZERZETESEK VILÁGNAPJÁvá.

Február 2-a Urunk Bemutatása, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. A Szentatya elgondolása szerint ez a nap, amelyen Jézust úgy mutatják be mint a világ világosságát, szép alkalomnak mutatkozott arra, hogy az Istennek szentelt személyek hálát adjanak az Úrnak meghívásuk ajándékáért, azért, hogy az ő nyomdokain járnak, Aki a világ világossága.
Az ünnep célja: hálát adni Istennek a szerzetesi élet ajándékáért, előmozdítani a szerzetesség ismeretét és szeretetét, valamint lehetőséget adni a szerzeteseknek, hogy egyre inkább rácsodálkozzanak életük szépségére és azokra a csodákra, melyeket az Úr bennük és általuk művel az egyház és a világ javára.

A szerzetes lehet imádkozó, meditáló, képtanulmányozó, kolduló, tanító, gyógyító, sörfőző és sajtkészítő, de volt kolostorépítő és kódexmásoló is. Régebben remeteségük ellenére is sokkal inkább a társadalom szeme előtt voltak, és némely kultúrkörben – gondoljunk csak a sáfrányszín lepelbe öltözött buddhista boncokra vagy az iszlám derviseire – ma is szembetűnő a jelenlétük. Február másodika, a szerzetesek világnapja jó apropó arra, hogy bepillantsunk életükbe.

Ahány világvallás, annyiféle szerzetesrend? Jóval több, hiszen a buddhista, iszlám és hindu szerzetesek általunk kevéssé ismert sokaságán kívül a katolikus egyház szerzetesrendjeit is nehéz áttekinteni.
A keresztény szerzetesrendeket sok szempont szerint lehet csoportosítani. Mindenekelőtt meg kell őket különböztetni a kereszténység főbb ágai alapján. Eszerint a katolikus szerzetesrendek a legjelentősebbek. Csak itt alakultak ki nagy, nemzetközileg is elterjedt, egységes szabályokra és irányításra épülő szerzetesrendek (például: bencések, ferencesek, piaristák stb.). ezen túlmenően a katolicizmuson belül alakultak ki egyedül olyan szerzetesi társulatok, amelyek nem csak a világtól elvonultan imádják Istent, hanem a társadalomban is dolgoznak.
Az ókeresztény világban a 4. század elejétől, körülbelül 332-től létezik a szerzetesi életforma. Hajdanában sok keresztény a sivatagi magányban és visszavonultságban, aszketikus életmódot folytatva iparkodott közelebb kerülni istenéhez. Az ilyen remeték – latinul anachoreták – idővel közösségeket, kolóniákat alkottak, ezekből jöttek létre a szerzetesrendek. Az első kolostort 332-ben Felső-Egyiptomban alapították.

A keleti ortodox egyházak szerzetesi rendszerének atyjaként Szent Baszileioszt tisztelik, míg a nyugati világ rendjei Nursiai Szent Benedek (480–543) fellépésétől kezdve alakultak ki. Benedek 528-ban alapította meg a Monte Cassinó-i kolostort, ezzel a nyugati szerzetesség alapjait is megvetette. Rendi szabályzata (Regula) a szerzetesek legfőbb kötelességévé az olvasást tette, szigorú felügyelettel, ellenőrzéssel. Minthogy a bencés klastromok csakhamar elszaporodtak, az olvasásnak s ekképp az írásnak számos műhelye támadt Európában.
Hamar kialakult a szerzetesek világképe. Eszerint az általánosan, társadalmilag is elfogadott istentisztelet mellett a rendek tagjai szigorúbb életvitelt fogadtak. A nyugalomban töltött évek az egyén tökéletesedését szolgálták. A keresztény rendek sokat fejlődtek az 1. évezredben.

Többek között a rendek széles körében elfogadottá vált a három fogadalom betartása: tisztaság, engedelmesség és szegénység. Csuhájuk kötelén erre három csomó emlékezteti a szerzeteseket. Ezeken felül a kolostorok saját szabályzatot alkottak, amelyet szintén be kellett tartaniuk a tagoknak. A szerzetesi rendek jogi viszonya sokáig rendezetlen volt, és csak lassan alakult ki a monasztikus (zárt kolostori) önigazgatási rendszer. A pápák a rendek fontos támogatói lettek a 6-7. században, így ekkor több rend is közvetlenül a pápa irányítása alá került. Ez azt jelentette, hogy még az adott egyházmegye püspökének sem volt hatalma a rend felett. Az egyház szervezetének egyik legmagasabb rangjává nőtte ki magát az apát, vagyis zárdafőnök cím.
A kolostori regulák nemcsak szűziességet írnak elő, hanem szabályozzák a munkára és imára fordítandó időt is. (Az ortodox kolostorokban a vallásos áhítat a szerzetesi élet legfontosabb eleme maradt, nem került előtérbe a munka.)
A pápa egyes szerzeteseket szekularizálhat, vagyis megengedheti nekik, hogy a kolostor falain kívül, a világban (in saeculo) élhessenek. Az ily szekularizált szerzetes a szerzetesi fogadalmakhoz azontúl is kötve maradnak, de a szegénységi fogadalomhoz csak annyiban, amennyiben azt a megváltoztatott körülmények engedik. Világi öltönyük alatt továbbá folyvást szerzetesruhájuk egy jelvényét tartoznak viselni. A szerzetes és a rend közti viszony megszüntetésének egyik nevezetesebb esete magának a szerzetesrendnek eltörlése, ami az egyházjog szerint csak az apostoli széknek, hazai törvényeink szerint a magyar apostoli királynak jogaihoz tartozik.
A keleti és nyugati rendek közötti eltérések a nagy egyházszakadás után váltak egyre jelentősebbé. Az egyházszakadás után a katolikus szerzetesrendek különböző szabályokat, célokat dolgoztak ki saját maguk számára. Ezek a szentnek tekintett feladatok, azonban gyakran fennakadtak a Vatikán szűrőjén, ugyanis a pápák minden egyes szerzetesrend szabályzatát külön engedélyhez kötötték. Így nem fordulhatott elő eretnek irányzat a kolostorokban. A kora középkortól kezdve egészen a reformáció időszakáig virágoztak a kolostorok, amelyek gyakran az állam hiányzó gondoskodását pótolták. A középkorban hihetetlen virágzásnak indult szerzetesrendek sajátos feladatot láttak el az egyházban: a kontemplatív rendek feladata az imádság lett, míg más rendek a tanításban, a betegápolásban, a misszióban, a diplomáciában és az élet számtalan területén vállaltak szerepet. Az új szerzetesrendek folyamatos alapítása kibővítette a keresztény közösségek spektrumát. A bencések, a karthauziak és a ciszterciek mellett létrejött a johanniták, a máltaiak és a lazaristák rendje. Ez utóbbiaknak köszönhetjük az első, higiénikus elvekre épülõ ispotály (kórház) létrejöttét. A régi szerzetesrendek – egyebek mellett – a betegápolás egy-egy központját alkották, a mai kórházakat helyettesítették.
Ezért aztán a vallási tartalom mellett sok ágra bomlott a szerzetesi mozgalom. Voltak, akik a szegényeket segítették, voltak, akik tanítottak, mások pedig betegeket ápoltak vagy harcoltak. Az egyre szélesebb területeken szerepet vállaló szerzetesek hamarosan elvilágiasodtak, és mind távolabbra kerültek a vallásos hittől. Ezért a reformista eszmék erősen bírálták a rendeket, amelyeknek jó részét ekkor be is zárták.
A sajátos célok és szabályok alapján vannak igazi rendek vagy más néven ordók, és egyszerű szerzetesi társulatok, amelyeket kongregációnak neveznek. Kialakultak női és férfi rendek, szemlélődő, tevékeny vagy vegyes kolostorok.

A szerzetesrendeket leginkább két csoportba lehet bontani: léteznek a koldulórendek és a monasztikus rendek. A 18. század elején alapított úgynevezett kolduló rendek, amelyek tagjai kolostori-közösségi háttér nélkül, teljes szegénységben éltek, létszámukban ugyancsak szépen gyarapodtak: alapítójuk, Assisi Szent Ferenc (1182–1226) példáját néhány évtized alatt már több mint nyolcvanezer szerzetes követte.
Étel-ital is őrzi a szerzetesek nevét. A sokak által kedvelt trappista sajtot Mayenne közelében, a Notre-Dame de Port-du Salut kolostor trappista szerzetesei készítették először. A badacsonyi szürkebarát a cseri barátoknak köszönheti nevét. A ferences szerzetesrendnek azon szigorúbb irányú ágát nevezték így, amely 1368 után szüremkedett Boszniából Magyarországra. Első zárdáik egyike a Temes megyei, ma már nem létező Cseriben volt. Elnevezésüket – szürkebarát – ruhájuk színéről kapták. A gyógyító szerzetesek „praxisában” egykor jelentős szerepük volt a különböző gyógyfüvekkel ízesített boroknak, gyümölcsszeszeknek is. A bor- és szeszesital-kereskedelemben ezért vált szokássá, hogy régi szerzetesrendekről neveznek el egy-egy jellemző zamatú, aromájú italt.
Virág Benedek (1754–1830) költő egy ideig szerzetes volt. Nem sokáig hordhatta azonban az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok fehér csuháját: Mária Teréziának és II. József császárnak a szerzetesrendek többségét eltörlő rendeletei (1773, 1787) következményeként megszüntették a kolostorokat, az értékes szerzetesi könyvtárakat pedig elárverezték.

A második világháború végén megváltozott társadalmi környezetben a szerzetesrendek is átalakultak: néhány rend a jelentkezők rohamos csökkenése miatt kénytelen volt feladni korábbi feladatait. (Franciao-ban a karthauzi rend például hatalmas kolostorait adja át új típusú közösségeknek, például a Chemin Neuf-nek). Más szerzetesrendek tovább is ellátják feladataikat. Válaszolni tudnak-e a szerzetesrendek a megváltozott világ kihívásaira? Tovább tudják-e vinni a szerzetesrendek az évszázadok során kiérlelt tudást és lelkiséget, vagy ez a tudás is "könyvtárba vonul"? 

Általánosságban azt lehet mondani, hogy a szerzetesi életforma továbbra is időszerű. A szerzetesrendek korunkban is megtalálják feladataikat. Míg egykor a szerzetesi közösség tagjai komolyan vették a külvilágtól való elvonulást, és gyakran csak saját családjukkal tartották a kapcsolatot, a mai szerzetesrendek olyan élet-, munka- és imaközösségek, amelyeknek tagjai – lelkészek, pedagógusok, nevelők – napjaink gondjaival foglalkoznak, tevékenységük elsősorban a társadalom peremcsoportjaira összpontosul. Elérhetőségük is megváltozott a modern világban. Nem kell kolostorkapun kopogtatni, többségük az interneten is fellelhető.
Afrika és Ázsia egyes országaiban növekedés tapasztalható a szerzetesi életpályára lépők számában, míg sajnos Európában, az Egyesült Államokban és Kanadában csökkennek a megszentelt hivatások. Ennek okai rendkívül összetettek: kevesebb gyermek születik, a lakosság elöregszik és nem utolsó sorban az említett országokban egyre inkább háttérbe szorul a vallás. Ám a szerzetesek folytatják értékes szolgálatukat a nevelés, a szegénygondozás, az egészségügy területén, a plébániákon, és a szegénység új formáiban, pl. a menekültek, a drogfüggők és a leányanyák körében. A hivatásválság egyedül a szemlélődő rendeket kímélte meg.
A szerzetesi kongregáció prefektusa, Franc Rodé érsek nyilatkozatában annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az Úr továbbra is hívja a fiatalokat a világ minden részén a megszentelt életre. De ahhoz, hogy a fiatalok meghallják a hívó szót egészséges környezetre van szükségük, amelyben megérlelődik választásuk. Ebben az értelemben rendkívül fontos a család szerepe, a plébániai csoport összetartó ereje, a társulatok és lelkiségi mozgalmak kisugárzása és nem utolsó sorban a jelenlegi papok, szerzetesek és szerzetesnők életszentségének tanúbizonysága.
A Magyar Katolikus Egyház csaknem kilencven szerzetesrendet, 60 női és 28 férfi rendet tart nyilván. A hazai szerzetesrendek utánpótlásának központi intézménye a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, amely tíz éve a bencés, a ferences és a piarista rend nagy múltú magyarországi teológiai főiskoláinak integrációjával jött létre. Február 2-án, a megszentelt élet világnapja alkalmából bemutatandó szentmisét követően harminc végzős hallgatónak adják át a diplomáját a főiskola aulájában (Budapest V. ker., Piarista köz 1.).
A főiskola elsődleges feladatának tekinti a magyar szerzetesség és lelkiségi mozgalmak szolgálatát, valamint az egyházi munkatársak felkészítését a lelkipásztori, oktatási–nevelési, valamint karitatív tevékenységekre. A Sapientia főiskolának több mint négyszáz hallgatója van, közülük minden ötödik szerzetes. A képzési kínálatban többek között teológiai, hittanári, lelkipásztori munkatársi, nevelőtanári, család- és gyermekvédő tanári, etikatanári, pasztorális tanácsadói, gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadói szakokat találunk.
A Sapientia a kezdetektől fogva államilag is elismert diplomákat és tanúsítványokat ad ki.
"Ha nincs meg az Isten felé való fordulás, akkor a javak halmozása és birtoklása lesz életcél, a munka öncélú szenvedéllyé válik, a politika önző hatalomkereséssé züllik, a művészet csak a "valót" mutatja vagy torzítja és nem "annak égi mását", a zene kábítószerré fajul és már nem a Lét titokzatos hangja." ( Nemeshegyi Péter SJ)

A világ még mindig megváltásra vár. Talán jobban, mint valaha.

Áldja Isten mindazokat, akik az anyagi lét hívságától elfordulva, a lélek világossának szentelik életüket!

Források
Evangélikus Élet
Ferences Sajtóközpont
Magyar Jezsuita Portál
Vatikáni Rádió

Kucsora István