Elárvult nemzetünk a kereszténység utolsó bástyáinak egyikeként a létét kockáztatja azzal, hogy nemet mond a liberális eszmékre és a ránehezedő nyomás dacára ragaszkodik értékrendjéhez.

Ez a mérhetetlen ragaszkodás, a hit ilyen formán való megnyilvánulása, példa nélküli volt az elmúlt évszázadok alatt. Mi, magyarok még tartjuk magunkat, de ki tudja meddig? A környező országokban végbement változásokat látva, sajnos arra a következtetésre kell jutnunk, hogyha a világ folyása ebbe az irányba halad tovább, akkor nem sokáig. Kereszténységünk alapjait belülről rengetik! Elég, csak a Kölni dóm mellé épülendő megamecsetre tekintenünk, amely nagyobb lesz, mint maga a dóm. Nem mintha az iszlámmal lenne a gond, de mindennek megvan a helye, és Európában a kereszténységnek van kivívott, elsődleges szerepe.

Mindannyian láthatjuk, milyen következményekkel jár a keresztény értékek háttérbe szorítása. A jövőnkre nézve intő példának kell lennie, ami ma már kibontakozni látszik. Elgondolkodtató, a leszbikus Karin Wolff, a német kereszténydemokrata (?) kultuszminiszter (?) jelenlétének lehetősége a politikai életben, aki egyben a tartomány miniszterelnök-helyettese is, vagy a svéd Lutheránus egyház leszbikus püspökének ténykedése az egyházában, aki a keresztény erkölcsöt hívatott tanítani a felnövekvő generációnak. A legborzasztóbb, hogy mindkettő megtűrt követésre méltónak tartott személy pártján, egyházán belül. Eljutottunk mára már odáig, hogy szinte már divat lett a másság, nem pedig takarni való szégyenteljes dolog. Mintha a homoszexualitás valami büszkeségre okot adó viselkedési forma lenne. Pedig a Biblia egyértelmű útmutatást ad ebben a témában. III.Mózes 20:13 „És ha valaki férfival hál, úgy a mint asszonnyal hálnak: utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérök rajtok.” Igen, egyértelműnek látszik Isten véleménye: „halállal lakoljanak.” (És még a radikális jobbot vádolják drasztikus eszközök alkalmazásával.)

Ha elharapózik a liberálisok által olyannyira támogatott azonos neműek közötti házasság, az beláthatatlan következményeket hordozhat magában. Ezért kell mindannyiunknak, minden lehetséges eszközzel harcolnia ellene, bármit is mondjanak ellenségeink.

A keresztény értékek elvesznek, Európa megtagadja gyökereit. Néhány száz éve, még keresztes hadjáratot indítottunk a szentföld felszabadítására, mára viszont már mi adjuk át (na, nem épp önként) a saját szülőföldünket. Az újvilágot karddal megtérésre kényszerítő nyugat sem különb nálunk, sőt. Európa elöregedésére hivatkozva Afrikából szándékozik olcsó munkaerőt betelepíteni. Az eredménye már látható Franciaország estében, randalírozás, több száz felgyújtott autó naponta. Nekünk is erre lenne szükségünk? Nem hinném, de ez fog ránk is várni, ha nem álljuk útját idejében. Örök érvényűnek tűnő eszméink, mint Isten, Haza, Család (vagy éppen: Isten, Haza, Király) mára már üresen csengő szlogenekké váltak. Felvetődik a kérdés: hogy juthattunk idáig?

Nem is gondolnánk, milyen egyszerű a válasz és a megoldás is kézenfekvőnek tűnik.

Végre meg kellene tanulnunk a helyén kezelni a dolgokat. Fel kell ismernünk, hogy túl messzire mentünk tolerancia terén. Miről is van szó? A tolerancia, egy Isten által helyeselt viselkedési forma, ami a Károli-féle Bibliában béketűrésként fordul elő: „De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. „ (Pál levele a Galáciabeliekhez 5:22) Ez, egy Isten által helyeselt, jó tulajdonság, de a mindenki által ismert formulával élve, jóból is megárt a sok.

Bizony nekünk is megártott, mert nem voltunk eléggé figyelmesek. Ez nem egy olyan tulajdonság, amit állandó jelleggel fel kell mutatnunk. Miért? Maga a Teremtő sem mutat béketűrést állandóan, s legfőképp a bűnösökkel szemben nem, (elég, csak az özönvízre, vagy Szodomára gondolnunk) ezáltal, nekünk sem kell mindig, mindent eltűrnünk. Hiába is hangoztatják ennek ellenkezőjét oly sokan. Ami a legkülönösebb az-az, hogy ma ugyanazok a bűnök vannak jelen, csak hatványozottabban. Mikre is gondolok? A Biblia leírja, hogy az emberek elmerültek a hétköznapi életben és csakis önmagukkal, az élet örömeivel, a test cselekedeteivel, és az üzleteléssel foglalatoskodtak. Ettek, ittak, vettek, eladtak (Lukács 17:26-29) „… asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban.” (Róma 1:26,27) Nem ezt tapasztaljuk mi is manapság? Nem nehéz kitalálni kik is azok, akik manapság ezeket művelik.

A test vágyainak állandó beteljesítése, állandó üzletelés, azonos neműekhez való vonzódás. Ezt az életvitelt szeretnék velünk is elfogadtatni, ránk erőltetni, ezáltal magukkal rántani bennünket is a pusztulásba. Szerencsére velük szemben, mi, - akik hiszünk a megváltásban és a jobboldalinak vallott értékeink között ott szerepel az istenfélelem is – ellenállunk. Bár sokszor reménytelennek tűnhet harcunk, erőt és bátorítást adhat az a tudat, hogy Isten által helyeselt harcot vívunk. S, mint tudjuk: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?”

(Antal Ferenc - Szent Korona Rádió)