A nemzeti oldalon található hazafiak az érzelmi skála két végletét megélve, egy célért küzdenek, s hogy néha nem is konfliktusmentes ez a közös küzdelem, az többek közt annak is köszönhető, hogy nem ugyanazon oknál fogva kerültek egy táborba. Ez a két tulajdonság, ami összeköti, s egyben el is választja őket az a szeretet és a gyűlölet. Összeköti őket a közös célért, folytatott küzdelem, de szét is választja a felhasználandó eszközök megválasztásának területén. Van, aki szerint a cél szentesít minden eszközt és van. aki kevésbé radikális eszközökhöz nyúlna inkább. Ebben az esetben igaz a mondás: Ellentétek vonzzák egymást. Valóban két igen erős érzelmi állapot megéléséről kell beszélnünk, de mi iránt is érezzük ezeket?

Először nézzük a szeretetet. Ez többek közt magában hordozza nemzeti értékeink óvását, gyarapítását, akár fizikai, akár szellemi téren, a történelmünk megismerése iránt érzett olthatatlan vágyunkat, az ősök tiszteletét, az anyanyelvünk védelmét az elkorcsosulással szemben. Mindegyik egy tőről fakad, és ezt az érzést, - amit hazánk, szülőföldünk iránt érzünk, - ha egy szóban kellene meghatároznunk, csakis így írhatnánk le, ez a hazaszeretet. Mindazokat, akik ki is mutatják a haza iránt érzett szeretetüket, akik nyilvánosság előtt is megélik ezen érzésüket, nevezik a rajtunk élősködők magyarkodóknak.

A másik tulajdonság a gyűlölet. Sokan első hallásra valami rossz, elítélendő gonosz tulajdonságot sejtenek mögötte, de elég, ha csak abba gondolunk bele, mit is jelent az, hogy gyűlöld a gonoszt, máris egy pozitív kicsengésű tulajdonsággá válik. A gyűlölet, amit az ország nyomorba döntőivel szemben érzünk, nem lehet egy józan ítélő képességű személy számára elítélendő tulajdonság. Azokat, akik ilyen érzéssel viseltetnek, - ellenségeink iránt - általában rasszistáknak, antiszemitáknak, idegengyűlölőknek szoktak bélyegezni

Két ellentétes tulajdonság, ami mégis egy cél érdekében tevékenykedik: A hazáért. Meg kell állapítanunk ezek alapján, hogy a szeretet építő, óvó, míg a gyűlölet – bár hasznos – romboló jelleggel bír. Ha figyelmesen vizsgálódunk, azt kell látnunk, hogy történelmünk során, ha külön-külön, egymástól függetlenül voltak jelen, nem voltak jó hatással a magyarság életének alakulására.. Bár a hon szeretete védte, óvta az ország területét a betolakodóktól, de ha nem volt jelen a megfelelő mértékben a betolakodók elleni gyűlölet, az a túlzott tolerancia miatt megalkuváshoz vezetett. (Lásd mit eredményezett az utóbbi két évtized.) Az ellenséggel szemben érzett gyűlölet acélozta a hősök szívét, karját, segítette Őket küzdelmükben, mégis azt kell megállapítanunk, hogy a gyűlölet rájuk is, értékeikre is romboló hatással volt, ha nem volt jelen a szeretet. Mindez megállapítható abból a tényből, hogy a magyarság a csatáit a határain belül vívta. Mi, magyarok nem törekedtünk a szomszédos népek földjének elvételére, a leigázásukra. Talán Mátyás király az egyetlen kivétel, (Bécs ostroma) a kalandozó magyarok fosztogató hadjárataiban nem hiszek, valószínűbbnek tűnik, hogy Atilla kincseinek a visszaszerzésére tett kísérletekről volt szó.) Mivel itt zajlottak a csaták, a pusztítás is itt folyt, ugyanez a helyzet velünk ma is. Itt folyik harcunk, itt viselünk hadat elnyomóinkkal szemben. A kukaborogatás, gyújtogatás, utcakő felszedés ugyanilyen önkéntelen ország rombolással felérő cselekedet, - kivéve, ha barikád építés céljából történik. Megkockáztatom, senki sem egy felégetett, romokban heverő Kárpát-hazát szeretne örökül hagyni a következő generációknak, mondván ennyi maradt belőle, de megvédtük, a mienk maradt. Remélhetőleg nem is egy képeslapra illő idilli országot, amiről csak az mondható el, hogy egykor a hazánk volt, bár már nem a miénk, de megóvtuk szépségét.

Mindez arra enged következtetni, hogy a legkívánatosabb az lenne, ha egy hazafi mindkét jellemmel, egyformán kiegyensúlyozott mértékben rendelkezne. S, ha már sikerült kifejlesztenie magában az egyenlő mértéket, akkor fejlődhet ki benne az ésszerűség azon foka, ami által már el fogja tudni dönteni: Milyen helyzetben, milyen mértékben, melyik énjét kell alkalmaznia, mikor, melyik orcáját kell odafordítania. Vagyis, minek van itt a „rendelt ideje.” „Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.” (Prédikátor 3:8 Károli)

(Antal Ferenc – Szent Korona Rádió)