Ugyanazokat a bűnöket követik el a gonoszak ma is és ugyanazt a reménytelennek tűnő harcot folytatják a jók is ugyanúgy, rendületlenül. Igen, adva van két különböző oldal, rendelkezésükre állnak ugyanazok az eszközök céljaik eléréséhez, viszont a felhasznált eszközök alkalmazása terén különböznek.

A mindkét fél számára adva lévő politikai eszköz céljaik eléréséhez, és az azzal járó nyilvánosság, amit viszont messze nem azonos módon igyekeznek felhasználni. A politika kifejezés az ókori görög városállamok (poliszok) nevéből ered. A szó eredeti jelentése közélet, ebben az értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, politizál. Van, aki a köz érdekében, és van, aki magánérdekből teszi. De mire törekednek, mi a céljuk, mit szeretnének elérni, azok, akik még a bűn elkövetésétől sem riadnak vissza, és mi az, ami miatt a jók kitartanak?

Ma is ugyanaz a helyzet, amit már megszokhattunk az idők folyamán. Az egyik oldal célja a jogosulatlan előnyszerzés, a hatalom és a pénz minél nagyobb mennyiségben történő megszerzése és felhasználása. Hisz mit ér a hatalom, ha nem gyakorolják, vagy mit ér a pénz, ha parlagon hever? Igen, vannak olyanok, akik a politikát eszköznek tekintik önző céljaik eléréséhez, ezért halmozzák az anyagi javakat. Mindezt viszont nem a világ menetének a jobbra fordítására kívánják felhasználni, hisz ha ezt tették volna eddig is, a világ örökösnek tűnő gondjai, - mint pl. szegénység, éhezés, járványok, háborúk, - nagy mértékben csökkent volna, ha el nem is lehet őket tüntetni soha sem.

Nem, Ők nem erre törekednek, de akkor mi lehet a cél, mire ez a mérhetetlen hatalom és pénzhalmozás? A válasz igen egyszerű. Ahogyan már Raimondo Montecuccolli is megmondta: A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz, pénz. Háború; a korlátlan hatalom megszerzésére, szinte minden létező eszköz felhasználásával. Ördögi kör ez, hatalom és pénz megszerzése, hogy a háború szolgálatába legyenek állítva és a háború által újabb, még nagyobb mennyiségű anyagi javakat tudjanak felhasználni és minél több területen hatalmat gyakorolni. Mint tudjuk a modern háborúk jellegéből adódóan, az emberélet ilyenkor olcsó veszteségként - nem pedig komoly tényezőként-, esetleg adatként kerül megemlítésre.

Nem szükséges ennek a bizonyos háborúnak nagy nyilvánosság előtt zajlania, mint ahogyan ez a Mi estünkben sem így történik. Ma, nem folyik látványos háború hazánkban, de ez nem jelenti azt, hogy nem lenne véráldozat. Az, ami már évtizedek óta jelen van, a mérhetetlen rombolás, pusztítás, - elég, csak az abortuszok számát néznünk, vagy az „egészségügyi reform” néven véghezvitt változtatások miatt maradandóan károsodott, ezáltal a termelő munkából kiesettek számát tekintenünk, - nos, minderről elmondható, hogy nem fog nyom nélkül elmúlni.

Emellett még meg kell említenünk a munkahely bezárások és az élet más területein történt ellehetetlenítések miatt történt öngyilkosságokat, depresszióssá, alkoholistává vált tíz, esetleg százezreket, ami - számukat tekintve – szintén felér egy népirtással. Tették velünk mindezt - a politika eszközeivel -, nyilvános hadüzenet nélkül. Ez az alattomos küzdelem, ez a csellel történő ármánykodás úgy tűnik sikerre viszi ellenségeinket. Büszke, csatában edződött népünk a nyílt küzdelem nélküli háborúban elvérezni látszik.

Ám létezik a másik oldal is, hiszen nélkülük már rég méltatlanná vált volna az ország, a Magyarország névre. Az Ő céljuk, a pénz és a hatalom ily módon való átrendeződésének megakadályozása. A létszámokat tekintve egyenlőtlen küzdelem, de amint tudjuk: „A jók mindig kevesen vannak”. (Budaházy Gy.) De vannak, és ez a lényeg. A bibliai Ninive példájából láthatjuk, hogy a megsokasodott gonoszság ellenére mindig maradnak néhányan, akik nem hajlandók alámerülni a bűn mocsarába. Ők azok, akik a közérdekeket mindig a magánérdek elé helyezik. A legjobb példának erre felhozhatjuk Cincinnatusnak a történetét, aki a halálos veszély óráiban megmentette Rómát, majd azután visszatért az eke szarvához.

Egyszerű a képlet, adott egy feladat, amit a legjobb tudás és szándék szerint el kell végezni, a köz érdekében. Ő, nem szándékozott magának semmiféle előnyt szerezni e cselekedete által, ezért is egyedülálló amit tett. Hozzá hasonlóan szintén egyedinek számít Horthy Miklós is, aki a negyedszázados kormányzósága végén nem birtokolt több javat, mint a kezdetén. Hol találunk ma ilyen erkölcsi magasságot olyan személynél, aki a politika közelébe került?

Sokan, talán azt gondolnák, hogy ez, - a becsületes, ügyeskedés és trükkök százaitól mentes munkavégzés - lehetetlen, vagy legalábbis a nehezebb oldala a munkának. Pedig bizonyítottan ez a könnyebb oldala. Akik ezt választják, azoknak nem kell aggódniuk, hogy kitudódik róluk valami terhelő, nem kell plusz munkát végezniük, hogy úgymond minden szálat elvarrjanak. Emellett, még közmegbecsülésnek is örvendhetnek. Őnekik elég egy gondolatot szem előtt tartaniuk: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük...” (Máté 7:12)

A két oldal működését pedig kívülről követve ott vagyunk Mi, a választók. Nekünk is van felelősségünk, ami abban rejlik, hogy az olyan személyeket juttassuk a kormányzás közelébe, akik hasonló tulajdonságokat tudnak felmutatni, mint Cincinnatus, vagy akár Horthy - ha hagyják. Éleslátásra van szükségünk akkor, mikor valakinek megbízást adunk a választás alkalmával. A választott személynek erős, rendíthetetlen jellemnek kell lennie, hiszen tudjuk, hogy a politikai frontvonalak átjárhatóak. Láttunk már ilyet nem csak személyeknél, hanem pártok esetében is. Volt rá példa, hogy liberálisból jobboldali, konzervatívból liberális párt lett, még ha csak a retorika terén is. Az eszköz adott, ez a választás, a módszereiket ismerjük, már csak a Mi megfelelő személyek melletti döntéshozatalunk hiányzik, és az, hogy egyszer a választás mikéntjén is tudjunk változtatni.

(Antal Ferenc – Szent Korona Rádió)