"Mindenki, akit éget a jelen és eltelt a régivel, vergődve keresi a megújhodást, mint a főnixmadár"

A főnix egy képzeletbeli madár, az egyiptomi mondákból származik, majd innen átkerült a római és görög mítoszokba, de a kínai mitológia is a négy legfontosabb mágikus állata között tartja számon. Legfőképp annyit érdemes még róla tudnunk, hogy ötszáz évenként fészkében elégeti magát és hamvaiból megfiatalodva újjáéled, ezáltal lett a feltámadásnak is a jelképe, amit a kereszténység is átvett. Magyarországon megtalálható többek között Debrecen és Baranyahídvég címerében is.

Amint látjuk, nem ismeretlen a magyarság számára sem. Nem a maradiságot, vagy a vaskalaposságot szemlélteti, hiszen képes a meghatározott keretek közötti megújhodásra, de nem is egy szabadelvű, liberális jelkép. Jelen esetünkben az említett tulajdonságai mind – mind ajánlottan követendők. A tűz, a megtisztulás, a jobbá válás eszköze. Tűz által edzik a vasat acéllá, és tűz által tisztítják meg az aranyat is a salakanyagtól. Minél többször megy át a folyamaton annál tisztább, értékesebb lesz.

Nem kétséges, hogy megújhodásra, egy újjá, jobbá való átalakulásra van szükségünk, elengedhetetlenül. Tűz, nem pedig valami langyos víz által kell történnie, mint amilyen a húsz évvel ezelőtti rendszerváltásnak titulált valami volt. Ott elmaradt a tűz általi újjászületés. Ugye emlékszünk még erre a kijelentésre? „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Most látjuk csak igazán, mit jelent, mennyit ér, ha a változás nem megfelelő eszközzel és módon történik. Ennek a következményeit szenvedjük el ma.

Tovább vizsgálódva felismerhetjük, hogy amint a főnixmadár is a saját fészkében teszi mindezt, úgy nekünk is itthon maradva, a feladat elől nem kitérve - nem az Európai Unióban, vagy más országban keresve a boldogulásunk forrását – kell ezt megtennünk. Mindezeken túlmenően pedig, ha az ötszáz évenkénti intervallumot nézzük, akkor azt kell látnunk, hogy annak is most van itt az ideje, hogy megkezdődjék a tűz általi újjászületésünk. A magyar államiság Szent István által történt megalkotása éppen 1000 évvel ezelőttre datálható, ami egészen Mátyás király haláláig (1490) döntő többségében független és erős lábakon állt. Mátyás után viszont nem volt egy győztes háborúnk sem, amiben részt vettünk volna és az ország szinte átjáró házzá változott. Az Őt követő ötszáz év folyamán megfordult itt, török, osztrák, német, orosz, jelenleg pedig az EU az, ami hozzájuk fogható mértékben, - és felháborító módon törvényesített keretek között - foszt ki bennünket.

Hazánk mára hasonló helyzetbe került, mint volt Szent István uralkodásának kezdetén. Akkor is és ma is a királyság volt az egyetlen választható megoldási lehetőség az ország gondjainak az orvoslására. Ezer év elteltével ugyanazok a gondokkal küzdünk, mindennapjainkat a hazánkat sújtó külső és belső feszültségek teszik élhetetlenné. A mai politikai, gazdasági élet meghatározó figurái az István király idejében élt kiskirályok hatalmaskodásaihoz mérhetőek. A nyugat egykoron földünket karddal akarta elragadni, ma pénzzel, - persze értékén alul. Akkor az Európai elfogadottságunk volt a tét, ma a magyarként való megmaradásunk. Annak idején országok ellen vívtuk meg csatáink, ma egy egész földrészt a markában tartó csoporttal, ami több mint ötszázmillió ember sorsáról dönt jelenleg és ez a szám még nőni fog a terveik szerint. Az életünk, megélhetésünk a tét, a nemzetek Európáját felszámolni igyekvő globalistákkal szemben. Az a szolgalelkűség, amit kormányunk mutat feléjük páratlan az egész EU-n belül. Az unió által súlyos béklyóba vert mezőgazdaságunkat ma nemcsak kívülről, hanem belülről is veszélyeztetik. A külföldön végzett magyar érdekvédelem, szinte a nullával egyenértékű, itthon pedig az állami beruházásokból ugyanezek az „érdekvédők” kizárják a magyar cégeket. Ha valamit nem teszünk ez ellen, hamarosan földönfutókká válunk a saját hazánkban és nemcsak a megtermelt javainkat kell majd kótya-vetyére bocsájtanunk, hanem utolsó még meglévő örökségünket, a termőföldet is. A termőföldtől, - amely őseink megélhetését biztosította, és amely a szülőföldünk is egyben, - ilyen módon történő megválásunk egy gyermek köldökzsinórjának elvágása utáni árván hagyásával egyenértékű.

Jelenlegi helyzetünk egyáltalán nem ad okot az optimizmusra, a kérdés az, tudunk-e és merünk-e változtatni? Merünk-e erőteljes, radikális változtatásba fogni, nem riadva vissza ettől akkor sem, ha leküzdhetetlennek tűnő ellenállásba ütköznénk. Ezer évvel ezelőtt mindezt már sikeresen megtettük. Meg tudjuk ismételni, vagy meghátrálunk látva a ránk nehezedő feladat súlyát, fontosságát látva? Bele merünk-e vágni? Amint tudjuk, minden vég valaminek a kezdete. A feladat adott: Újjászületni, mint a főnixmadár, tűz által legalább ötszáz évre.

(Antal Ferenc – Szent Korona Rádió)