MérföldkőLégyen az magánszemély, vagy szervezet mindkettő életében vannak mérföldkövek. Mikor egy és ugyanazon mérföldkőhöz érkeznek külön útjuk során, s onnantól azt közösen folytatják tovább, (még ha csak időlegesen is,) az hatványozott erővel tud bírni mindkettőjükre nézve. Egy ilyen mérföldkőhöz érkezett el a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Jobbik Magyarországért Mozgalom közös nemzetmentő, s majd azt követő ország építő együttműködése során. 2010.01.24-én este Szegeden bemutatkozott Zagyva Gy. Gyula a HVIM elnöke, mint a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje. Na ez az, amire nemrégiben még gondolni sem mertek a hatalom bitorlói. Így is van ez jól, a nem várt dolgok a meglepetés erejével tudnak hatni. Az már csak külön öröm lehet a HVIM elnöke számára, hogy egyik ellenfele a közutálatnak örvendő Bodó Imre, Tiszasziget szarka jellemmel bíró polgármestere lesz. Remélhetőleg, a saját megfogalmazásával élve Gyula dolga csak annyi lesz, hogy ezt a küzdelmet „boksz nyelven szólva befejezi” és április 11-én „beviszi a jobb horgot.” A másik ellenfele a még nagyobb, országos szintű megvetéssel bíró Újhelyi István. E két ellenféllel kell megküzdenie, de szerencsére nem egyedül. Segítői, a már évek óta vele együtt dolgozó, az ő vezetése álló Vármegyések mellett a Jobbik aktivistái is ott lesznek. Mondhatná erre bárki, hogy a másik oldal is rendelkezik aktivistákkal, ráadásul fizetettekkel, míg a nemzeti oldal ezzel szemben csakis a hazaszeretetét tudja hozzáadni a munkájához. Ezt a hazaszeretetet viszont pénzért nem lehet megvenni, bármennyi pénz is álljon a rendelkezésükre. Igen, mindenben fölé nőtt ellenfeleinek, a mi szemünkben Ő már győzött, csak ezt még el kell fogadtatnia a kétkedőkkel, az Őt nem ismerőkkel. Győzött, hiszen már az, amit eddigi élete során fel tudott mutatni, már az több mint, amiről e kettő, valaha is álmodni merne. Ez a megmérettetés, amit Zagyva Gy. Gyula és a Jobbik bátran felvállalt nem egy hirtelen jött ötlettől lett vezérelve. 2009. június 14-én Toroczkai László (a HVIM tiszteletbeli elnöke, alapítója) kezdeményezésére megszületett egy összefogás a nemzeti radikálisok között, melyhez fogható tettet utoljára csak vitéz Nagybányai Horthy Miklós hajtott végre pontosan 90 (!!!) évvel ezt megelőzően. Bizony, nem kis idő. Köztudott, hogy nem véletlen volt a dátum kiválasztása és a helyszín kijelölése sem. Mindkettő Szegeden történt. Horthy itt szervezte meg a Nemzeti Hadsereget, melynek élén november 16-án bevonult a „vörös rongyokba öltözött Budapestre.” (Sajnos egy hasonló tett még jelenleg várat magára). Ha valaki csak kissé is, de ismeri a történelmet tudhatja, hogy az, ami ezek után bekövetkezett ebben az országban, az nem ad okot egyáltalán szégyenkezésre, még akkor sem, ha néhányan ezt szeretnék elhitetni hiszékeny nemzettársainkkal. Remélhetőleg a történelem megismétli önmagát és az újonnan elért eredmények tartósabbaknak fognak bizonyulni. Maradva Szegednél, a sors valami furcsa fintoraként, vagy talán egy felsőbb hatalom tervszerű elrendezése folytán ide szánta megszületni, (a szintén itt Szegeden életre hívott mozgalom) a HVIM tiszteletbeli elnökét, aki a jelenlegi összefogást éltre hívta. Véletlen lenne, nem hinném. Aki ismeri Kossuth szegedi toborzó beszédét, az már nem kételkedik a város különös jelentéségét illetően. Kossuth itt így kezdte toborzóbeszédét: „Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárvult hazám oszlopa”. Remélhetőleg nem kell rácáfolnunk ezen szavakra és történelmet írhatunk a választás alkalmával. (Antal Ferenc - Szent Korona Rádió) |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























