Gondban a Fidesz: nincs elég aktivistája a választásokra

|

"A választásokig hátralévő időszakban a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség minden magyar emberhez közvetlenül akarja eljuttatni a remény üzenetét. Ebben a munkában minden segítő kézre és mindent támogató forintra szükségünk lesz. Kérem, legyen segítségemre Ön is, akár önkéntesként, akár támogatóként abban, hogy közös célunkat, a változást együtt véghezvihessük"

- írja Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a több százezer magyar háztartásba küldött levelében.

A szöveg így folytatódik: „Amennyiben önkéntesnek kíván jelentkezni, a levél végén található telefonszámon vagy e-mail-címen keresse meg munkatársaimat. Ha pénzadománnyal kíván hozzájárulni a közös sikerhez, akkor pedig - az Ön által megjelölt összeggel - a mellékelt csekken vagy átutalással tudja kampányunkat támogatni."

E levelet nem minden magyar családnak küldték ki, hanem csak azoknak, akiket a párt központjában a Fidesz támogatóiként tartanak nyilván - ez a szám pedig, a korábbi évek tapasztalata alapján, több százezer vagy akár milliós nagyságrendű is lehet. Aki tehát bármikor bármit aláírt a Fidesznek egy-egy utcai aláírásgyűjtésen, az számíthat egy ilyen levélre.

Gondban van a Fidesz, mivel a politikailag aktív és a kampányban dolgozni is hajlandó aktivistáinak a száma jelentősen megcsappant a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest. Időközben színre lépett a Jobbik, aki ezen mozgósítható és cselekvésre is hajlandó nemzeti beállítottságú emberek jelentős részét magához szívta. Létrejött és jelentős létszámú erő lett a Gárda és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom is, akik úgyszintén nem a jelenlegi szalonellenzék jó szerepléséért fognak fáradozni. E jelenség kitűnően érzékelhető volt már a tavaly áprilisi - májusi európai parlamenti választások kampánya alatt is, amikor az utcán a jobbikos aktivistákon kívül más kampányolókat csak elvétve lehetett látni.

Azóta a Jobbik már majdnem 700 működő alapszervezetnél tart, míg a Fidesz valójában is működő alapszervezeti hálózata a korábbiakhoz képest jelentősen meggyengült, az MSZP-é pedig leginkább csak papíron létezik. Nem véletlen tehát, hogy a Fidesz elnökének a leveléből az idegesség is kiolvasható: kénytelen idegen embereket is felkérni a kampányban történő részvételre. A Jobbiknak már szokássá vált célja ezen alkalommal sem lesz más, mint a szükséges mennyiségű ajánlószelvényeket elsőként összegyűjteni és leadni, hogy a megbízottai elsőként kerülhessenek be a választási bizottságokba.

Értesüléseink szerint több eddigi Fidesz-szavazónál visszatetszést keltett, hogy pénzt kér tőlük a párt, így még az is lehet, hogy e levéllel a Fidesz a szavazóbázisából is veszít.

Szent Korona Rádió - barikád.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...